Módosult a hétfői meccs kezdési időpontja – előzetes

2020 aug 09
2442 Megtekintés
Módosult a hétfői meccs kezdési időpontja – előzetes
Az előttünk álló héten újabb két edzőmérkőzés vár ránk. Előbb hétfőn a horvát bajnok Podravka Vegeta vendégei leszünk, majd szombaton hazai környezetben fogadjuk az MTK Budapest csapatát.

Helyzetkép

A Mosonmagyaróvár elleni győzelem után ezúttal nemzetközi felkészülési mérkőzés keretein belül tesztelheti csapata állapotát és fejlődését Benth Dal és a szakmai stáb. A csapat hétfőn kora reggel utazik el Horvátországba, ahol az eredetileg 15:00-ra tervezett mérkőzést 13:30-kor abszolválják a felek. Az összecsapást sem klubunk, és tudomásunk szerint sem pedig a hazai klub nem közvetíti élőben. Kisebb sérülése után a hét második felében Tomori Zsuzsanna is a csapattal edzett, ő is ott lesz a Podravka Vegeta elleni meccskeretben.  

Ellenfélmustra

A Podravka Vegeta hozzánk hasonlóan eddig egyetlen egy edzőmérkőzést játszott a felkészülés során. Zlatko Saracevic együttese az RK Osijek csapatát győzte le könnyedén 36:23-ra, egy viszonylag szoros (18:15) első játékrészt követően. Formáról tehát nem igazán beszélhetünk, de tudjuk, illetve tavaly megtapasztaltuk, hogy a kaproncai csapat milyen játékerőt képvisel.

Egymás elleni múlt

Tavaly az EHF-kupa csoportkörében kétszer is megmérkőztünk a Podravka Vegetával. Hazai környezetben 30:30-as döntetlen született egy olyan mérkőzésen, ahol gyakorlatilag kiénekelték a győzelmet a szánkból. Az idegenbeli visszavágó szintén döntetlennel zárult, ám annak az összecsapásnak teljesen más volt a képe, illetve a pszichológiája. Komoly, 26:20-as hátrányból kapaszkodtunk vissza Andrea Kobetic vezérletével, és mentettük végül 33:33-as döntetlenre a meccset, melynek a végén Katarina Jezic még meccslabdát is rontott.   

Edzői szemmel

Bent Dahl (edző – Siófok KC): „Lépésről lépésre haladunk, minden egyes mérkőzés egy újabb lehetőség arra, hogy egyre jobban összeálljunk, és gyakoroljunk bizonyos dolgokat. A Podravka egy kifejezetten jó csapat, ezt tavaly is láthattuk, és meg is tapasztalhattuk. Egy nagyon jó lehetőség, hogy kétszer is meg tudunk velük mérkőzni a felkészülés folyamán. Ami kifejezetten jó hír, hogy Tomori Zsuzsanna is a csapattal utazik, az edzéseken már nem volt semmiféle panasza, így fokozatosan őt is terhelni tudjuk. Mindenki egészséges, és harcra kész.”