– Mi volt az első gondolatod, amikor igazán komolyra fordultak a dolgok?

– Az igazat megvallva március elején, amikor már kopogtatott Európa ajtaján a járvány, annyira el voltam foglalva a napi szintű munkával, hogy valahogy úgy voltam vele, hogy talán lecsillapodhat ez az egész. Pár nappal később az olaszországi történések pillanatok alatt ráébresztettek arra, hogy egy nagyon komoly dologgal állunk szemben. Most az a legfontosabb, hogy mindenki vegye komolyan a saját országa által kiadott rendeleteket. A játékosok és mi, edzők is akkor járunk el helyesen, ha példát mutatunk. Helyesen jártak el azokkal az intézkedésekkel, amik a sportot érintették. Mindent azonnal le kellett állítani. Én személy szerint már hét napja házi karanténban vagyok. Nem mehetek olyan helyre, ahol emberek vannak. Ha szükségem van valamire a boltból, akkor meg kell kérnem valakit, hogy vásároljon be és rakja le az ajtóm elé. 

– Mit gondolsz, mi történhet sportszakmailag a következő hónapokban? 

– Nehéz ezt megmondani, de ha követjük a napi híreket, akkor valószínűsíthető, hogy egy jó darabig nem lesz kézilabda. Az is nagyon életidegen lenne, hogy több hónapos kihagyás után fejezzék be a csapatok a bajnokságokat és a kupaküzdelmeket. Sportszakmai szinten ekkora kihagyás után a teljesítmény tekintetében nem lehetnek irreális elvárásaink a játékosokkal szemben. Olyan híreket is hallottam, miszerint sok szövetség úgy dönthet Európában, hogy a jelenlegi állás szerint zárja le a bajnokságokat, de ezek csak spekulációk.

– Beszéljünk egy picit a játékosokról. Mennyire nehéz egy profi sportolónak ebben a helyzetben?

– Nagyon! Ezek a lányok világéletükben úgy éltek, hogy edzés, edzés, edzés, mérkőzés. Ez az életük és biztos vagyok benne, hogy most nagyon szenvednek ők is. Most az a feladatuk, hogy egészségesek maradjanak. Határozatlan időre leálltunk, mindenki otthon tartózkodik a keretből. A szakmai stábbal egyéni edzéstervet adtunk a játékosoknak, amit otthon el tudnak végezni. Ez nagyjából arra elég, hogy valamennyire szinten tudják tartani magukat. Nem tehetünk mást, alkalmazkodnunk kell a kialakult helyzethez és felkészülni a ránk váró időszakra. A lányok profi mentalitásúak, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzák ki  a következő hetekből-hónapokból.

– Hiányzik a napi szintű munka?​

– De még mennyire! Ilyenkor ébred rá igazán az ember, hogy ami nagyon sokszor természetes és magától érthetődő, azt mennyire meg kell becsülni. A sport jelenleg sokadrangú, de mégis mindenkinek nagyon hiányzik. Nekünk, akik ebben dolgozunk, a szurkolóknak, akik ezért élnek-halnak. A sportnak nagy szerepe van a társadalmunkban. Hiányzik, hogy bemenjek a klubba, hogy találkozzam a játékosaimmal és a kollégáimmal. Nem tehetünk mást, türelmesnek kell lennünk. Arra buzdítok mindenkit, hogy a lehető legkomolyabban tartsa be a szabályokat és akkor talán hamarosan újra együtt lehetünk!