Nívós nemzetközi elismerésben részesült Andrea Kobetic

2019 máj 10
3665 Megtekintés
Nívós nemzetközi elismerésben részesült Andrea Kobetic
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kihirdette április legjobb férfi és női kézilabdázóját. A hölgyeknél a lista élén Andrea Kobetic végzett, ezzel ő lett a Siófok KC történetének első játékosa, akit ezen elismerést bezsebelte.

Andrea Kobetic, leánykori nevén Penezic a nyáron szerződött a Balaton-partjára, névjegyét pedig szinte rögvest lerakta. Hatalmas érdeme volt abban, hogy csapatunk a Lada Togliatti ellenében bejutott az EHF-kupa csoportkörébe, holnap pedig finálét játszhat. A magyar bajnokságban 24 mérkőzésen 140 gólt jegyez, az EHF-kupában pedig a selejtezőket is figyelembe véve 93 gólig jutott, és a gólkirálynői cím fő várományosa. Ehhez már csak két gólt kell dobnia az Esbjerg ellen. Áprilisban hat mérkőzésen lépett pályára. A Vigorg elleni oda-visszavágós elődöntő során 15 gólt jegyzet, míg az FTC legyőzéséből 11 találattal vette ki a részét. 

A 2018/19-es szezon roppant intenzív hajrát tartogatott játékosaink számára, hiszen két fonton is helyt kellett állnunk – „Egy viharos hónap áll mögöttünk, hiszen nagyon nehéz mérkőzéseink voltak a nemzetközi porondon, és a magyar bajnokságban egyaránt – emelte ki a díjazott, majd folytatta – Mind fizikálisan, mind pedig mentálisan megterhelő volt. De megérte, hiszen ott vagyunk az EHF-kupa döntőjében, a magyar bajnokságban pedig elértük a célunkat, megszereztük a dobogót.”

Ha valakinek, akkor neki nem kell bemutatni, hogy mi is az a csúcskézilabda. Áprilisban négy olyan játékost megelőzve lett a hónap legjobbja, akik a hétvégén egyaránt érdekeltek lesznek a Bajnokok Ligája négyes döntőjében – „Tíz évig játszottam a Bajnokok Ligájában, ezt megelőzően még soha nem szerepeltem a másodikszámú sorozatban az EHF-kupában. Megtiszteltetés számomra ez a díj, örülök, hogy elismerik a munkámat. Minden sorozatban fantasztikus játékosok vannak, de amikor a te nevedet emelik ki, az egy nagyszerű érzés.”

Április legjobb női kézilabdázói

1. Andrea Kobetic (horvát) - Siófok KC
2. Lois Abbingh (holland) - Rostov-Don
3. Katrine Lunde (norvég) - Vipers Kristiansand
4. Stine Oftedal (norvég) - Győri Audi ETO KC
5. Iuliia Managarova (orosz) - Rostov-Don

Végezetül szóba került a szombati Esbjerg elleni finálé is – „Az első meccsen döntetlent értünk el. Szombaton kiváló hangulatra számítok, és arra, hogy megnyerjük a sorozatot. A legjobb formánkat fogjuk nyújtani annak érdekében, hogy beteljesítsük az álmunkat, és boldoggá tegyük azokat a nagyszerű embereket, akik egész szezonban ott voltak a lelátón, és szurkoltak nekünk.”

A szombati EHF-kupa döntő beharangozója, valamint vezetőedzőnk Tor Odvar Moen nyilatkoza bővebben ITT!