Sikeres szezont zárt NBII-es felnőtt csapatunk

2024 jún 11
2862 Megtekintés
Sikeres szezont zárt NBII-es felnőtt csapatunk
Véget ért a 2023/24-es bajnoki szezon, a mögöttünk hagyott esztendő pedig több szempontból sem volt egyszerű. A nehézségek ellenére sikeres évet zártunk, amire büszkén tekinthetünk vissza.

„Úgy gondolom, hogy NBII-es felnőtt együttesünk nagyon szépen szerepelt a 2023/24-es szezonban. Miután kiderült, hogy nem indulhatunk a legmagasabb osztályban, csupán pár hét állt rendelkezésünkre tavaly nyáron, hogy összerakjunk egy ütőképes keretet. Saját nevelésű, ifjúsági sportolóinkra építettünk, kiegészülve néhány rutinos, siófoki kötődésű játékossal. Szeretném kihangsúlyozni, hogy mindenki amatőr státuszú szerződéssel játszott mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül. Ezúton is köszönöm a lányoknak, hogy megmutatták, hogy lehet ezt a játékot a klub és a város iránti szeretetből is játszani, az én szememben igazi sportemberek. Köszönettel tartozom a stábomnak is, mindenki remek munkát végzett. A szívinfarktusom után segítőm, Pap Ádám vette át a csapat irányítását és úgy gondolom, hogy maximálisan élni tudott a lehetőséggel. A lányok mindent kiadtak magukból, kis szerencsével meg lehetett volna a második hely is, de a bronzérem megszerzése is nagyon szép eredmény. A Mohács teljesen megérdemelten lett bajnok, kiemelkedett a mezőnyből fogalmazott Pintér Károly, a Siófok KC szakmai igazgatója, aki a jövővel kapcsolatban is bizakodóan nyilatkozott – Pozitív megbeszélést folytattam Fodor János ügyvezetővel, aki biztosított arról, hogy a jelenlegi keretek között folytathatjuk a munkát. Ez örömteli hír, hiszen így mind utánpótlás, mind felnőtt szinten továbbra is élni tud a siófoki kézilabda. NBII-es csapatunk nagy átalakuláson fog keresztül menni, a kezdő csapat nagy része távozik és magasabb osztályba igazol. Büszkék vagyunk a lányokra, ez azt mutatja, hogy jó munkát végeztünk mi is, és a játékosok is.” 

Klubunk szakmai igazgatója, NBII-es felnőtt és ifjúsági csapatunk vezetőedzője, márciusban szívproblémák miatt rehabilitációs kezeléseken vett részt, ezért feladatait NBII-es csapatunk fiatal másodedzője, Pap Ádám vette át ideiglenesen. A fiatal szakember élt a kínálkozó lehetőséggel és egészen a bajnoki bronzéremig vezette a csapatot.

Az SKC-Sportkomplexum Munkacsarnokában szinte kivétel nélkül teltház előtt játszott a csapat

Nagyon emlékezetes éven vagyok túl. Az U12-U13-as korosztály irányítása mellett Pintér Károly segítőjeként kezdtem el a munkát. Részfeladatokat vállaltam, egyéni képzéseket vezettem, kisebb edzés részleteket irányítottam. A februárban történtek után szabad kezet kaptam mint a felnőtt csapat vezetőedzője, így hamar a mélyvízben találtam magam. Karcsi bácsi elképzeléseit és képzési szempontjait követtük, de sikerült a saját elképzeléseimet is beleintegrálnom az edzésekbe és a csapat játékába. Szeretném kiemelni a lányok hozzáállását, élmény volt velük dolgozni nap mint nap. A szezon végén a sérülések és betegségek kifejezetten megnehezítették a dolgunkat. Az utolsó másfél hétben szinte egyszer sem sikerült felállni 6-6 ellen gyakorolni. Kiemelni senkit sem szeretnék , mert mindenki hozzátette a magáét és igazi csapatként küzdöttük végig a felsőházi rájátszás mérkőzéseit. A bronzérem megszerzése nagyszerű eredménynek számít. Nagyon büszke vagyok a lányokra, köszönöm Karcsi bácsinak a bizalmat. Sokat segített a felépülése után is, amire nagy szükségünk volt. Köszönjük a szülőknek és a szurkolóknak az egész éves támogatást!” – nyilatkozta Pap Ádám.

A mögöttünk hagyott esztendőben sok jó egyéni teljesítményt láthattunk a csapaton belül, de volt egy játékos, aki minden szinten kiemelkedett és a bajnokságban 180! gólt szerzett.

„Egy nagyon eseménydús évet zártunk a csapattal. A szezon folyamán voltak kisebb-nagyobb nehézségek, de azt gondolom, hogy ennek ellenére büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Személy szerint is jó évet tudhatok a hátam mögött, de nem dőlök hátra, szeretnék folyamatosan fejlődni. Büszke vagyok a bajnokságban elért harmadik helyre és arra, hogy részese lehettem az SKC-nak – fogalmazott a fiatal balszélső, Karé Kamilla, aki hozzátette – Szerettem itt kézilabdázni, rengeteget köszönhetek a klubnak, a vezetőedzőnek és a csapattársaknak egyaránt. Úgy gondolom, hogy az itt eltöltött idő alatt rengeteget fejlődtem és számomra ez a legfontosabb. Hatalmas köszönettel tartozom a szurkolóinknak, akik végig kitartottak mellettünk. Remélem, hogy még találkozunk, a klubnak pedig sok sikert kívánok.”

Karé Kamilla NBI-es csapathoz távozik

A 2023/2024-es bajnoki szezonban keretünk legrutinosabb játékosa az a Sándor-Györkös Rebeka volt, aki a kapusteendők mellett ellátta a masszőri feladatokat is.

„Július végén keresett meg Karcsi bácsi azzal a kérdéssel, hogy van-e kedvem Siófokon kézilabdázni. Azonnal igent mondtam, pedig csak annyit tudtam, hogy egy fiatal csapattal vágunk neki a bajnokságnak. Az első hetekben látni lehetett , hogy egy nagyon dolgos társaság leszünk és ez így is lett. A bajnokság elején még arról beszélgettünk, hogy de jó lenne a felsőházba bejutni, de evés közben jön meg az étvágy, és egyre nagyobb célokat tűztünk ki magunk elé. Nagyon sok emlékezetes mérkőzést játszottunk, nekem személy szerint a Nagyatád elleni idegenbeli és a Csepel elleni hazai mérkőzés maradt meg a legjobban. Karcsi bácsi mindig arra volt a legbüszkébb, hogy neki nagybetűs csapata van. Az ő kiesése komoly érvágás volt, de a hazai Neka elleni mérkőzésen megmutattuk, hogy mi tényleg egy csapat vagyunk. Úgy gondolom, hogy az ezüstérem sorsa nem az utolsó mérkőzésen dőlt el. Voltak fájó vereségek, amiket nem kalkuláltunk bele. Két csapat végzett előttünk, akiket hazai pályán nem tudtuk megverni. Nagyon büszke vagyok a bronzéremre. Egy olyan szezont tudhat maga mögött mindenki, amire jogosan lehet büszke. Erőn felül teljesítettek a játékosok és a szakmai stáb egyaránt. Szeretnék gratulálni a Mohács csapatának a bajnoki címhez, megérdemelték. Köszönöm az SKC-szurkolóknak, hogy egész évben mögöttünk voltak és kilátogattak a mérkőzéseinkre." – nyilatkozta Sándor-Györkös Rebeka.

A 2024/2025-ös bajnoki szezonnal kapcsolatos kerettel, bajnoki menetrenddel és a csapattal kapcsolatos hírekkel hamarosan jelentkezünk. Köszönjük, hogy egész évben támogattátok a lányokat. Továbbra is Hajrá SKC! Hajrá Siófok!