Sikeresen megtartottuk az I. SKC Családi Napot

2022 jún 13
1695 Megtekintés
Sikeresen megtartottuk az I. SKC Családi Napot
Szombaton az SKC Sportkomplexum területén hagyományteremtő céllal került megrendezésre az I. SKC Családi Nap, mely egyszerre szólt a gyerekeknek, a szülőknek, a szurkolóknak és klubunk dolgozóinak, egyszóval mindenkinek, aki szereti a kézilabdát és a Siófok KC-t.

„Hagyományteremtő céllal szerveztük meg az I. SKC Családi Napot, mely úgy gondolom, hogy jól sikerült. Sok pozitív visszajelzést kaptunk a gyerekek, a szülők és a szurkolók részéről egyaránt. Ezek a visszacsatolások számunkra is fontosak, hiszen a jövőben szeretnénk ehhez hasonló rendezvényeket, ahol a pályán kívül is építhetjük a közösséget. Fontos volt, hogy a koronavírus-járvány után ismét egyben legyen az SKC-család. Köszönöm a kollégák nélkülözhetetlen segítségét és minden támogatást.  – fogalmazott Vers Ákos, az esemény főszervezője.

A délelőtti programban szerepelt egy főzőverseny és egy labdarúgó torna. Az ebéd és a zsűrizés után pedig hagyományteremtő céllal díjaztuk tehetségeinket, valamint a gyerekek és szülők mérkőzés sem maradhatott el. Korcsoportonként és csapatonként kaptak elismerést a szezon legjobbjai, valamint első ízben hirdettük ki a Siófok KC utánpótlás All Star csapatát.

„Szerencsére nagyon sok ügyes és tehetséges gyermek kézilabdázik a Siófok KC kötelékében. Úgy gondolom, hogy minden téren sikeres évet zártunk az utánpótlásban. A szezon utolsó nagy rendezvénye azonban még hátra van, ugyanis június 20-án rajtol majd az I. SKC Kézilabda Élménytábor, ahol 45 kislánynak szeretnénk egy nagyon emlékezetes tábort tartani. Már nagyon várjuk ezt a hetet, mi edzők is.” – zárta gondolatait Vers Ákos, a Siófok KC utánpótlásának vezetője.

A szezon legjobbjai – Siófok KC SE

U8: Kovács Dorina, Molnár Anna.
U9 - U10: Régenyi Nóra, Koller Milla, Bodor Boglárka, Pervein Bella.
U10 - U11: Haraki Hanna, Szávay Dorka.

A szezon legjobbjai – Siófok KC Kft.

U8 - U9: Hancz Hanna, Farkas Krisztina.
U10 - U11: Freschl Dóra, Bóza Boglárka.
U13 - U14: Kenyó Júlia, S. Tóth Bíborka.
U15: Bozsodi Eszter, Jócsik Nóra.
Serdülő: Lánczky Boglárka, Tóth Roxán.
Ifjúsági: Kovács Veronika, Bojtok Anna.

Baranyi Dorottya, serdülő- és ifjúsági csapatunk irányítója – „Nehéz volt ez az év, hiszen sérülések és megbetegedések miatt szinte sosem volt teljes a keretünk. Ennek ellenére így is bizonyítottunk, hogy lehet mérkőzéseket nyerni. A teljesítményünk fokozatosan javult, a sok egyéni képzés hatását egyénileg és csapatszinten is éreztem. Nagyon örülök annak, hogy én kaptam az SKC All Star irányító díjat, ez egy remek visszacsatolása annak, hogy megéri a sok munka és jó úton haladok a céljaim felé. Hajtós év van mögöttem, egy kis pihenő után nagy motivációval fogom megkezdeni a nyári felkészülést. Minden erőmmel azon leszek, hogy tovább fejlődjek.”

Karé Kamilla, ifjúsági csapatunk balszélsője – „Az ősz folyamán nem játszottunk jól, de körülbelül félidőnél felébredtünk és nem hagytuk magunkat. Végül a kezdéshez képest kimondottan jól zártuk az évet. A díj, amit kaptam, sokat jelent a számomra, köszönöm mindenkinek. Úgy érzem, hogy sokat fejlődtem és sok munkával, illetve küzdelemmel a céljaim is elérhetőek. Idén óriási lehetőséget kaptam azzal, hogy a felnőtt csapattal is edzhettem. Mind a lányok, mind pedig az edzők rengeteget segítettek nekem. Összességében egy sikeres szezont tudhatok magaménak, de ennyivel nem elégedhetek meg. A következő szezonban ott szeretném folytatni, ahol most abbahagytam és a célom, hogy tovább fejlődjek.”