Tor Odvar Moen a szezon végén távozik Siófokról, helyét Bent Dahl veszi át

2019 dec 27
7763 Megtekintés
Tor Odvar Moen a szezon végén távozik Siófokról, helyét Bent Dahl veszi át
A Siófok KC hivatalosan bejelenti, hogy a felnőtt csapat vezetőedzője, Tor Odvar Moen a 2019/2020-as szezon végén közös megegyezéssel távozik a Balaton-partjáról. A norvég szakember személyes okokra hivatkozva maga kérte szerződése felbontását, helyét a szintén norvég Bent Dahl veszi át.

Moen 2018 nyarán három éves kontraktust írt alá a klubbal egy hosszútávú szakmai koncepció megvalósításának érdekében.

„2018-ban egy olyan edzőt neveztünk ki a csapat élére, akiről tudtuk, hogy képes lehet megvalósítani az elképzeléseinket és céljainkat. A váltás gondolata fel sem merült bennünk egészen addig, amíg nem jelezte számunkra, hogy személyes okok miatt haza szeretne menni Norvégiába. Emberileg és szakmailag is tiszteljük őt annyira, hogy elfogadjuk a döntését. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az SKC megnyerte története első nemzetközi kupáját. Közös megegyezéssel távozhat annak ellenére, hogy fix, három éves szerződés köti őt a klubhoz. Olyan döntést hoztunk a folytatást illetően, ami biztosítja a folytonosságot, és lehetővé teszi a jelenlegi vezetőedző által elkezdett munka befejezését. Bent Dahl leigazolása a szakmai stábba telitalálat volt a tavalyi évben. Ismerjük, tudjuk, hogy milyen edző és ő is pontosan tisztában van vele, hogy mi mit várunk el, mit szeretnénk elérni, így nyártól 2 évig ő tölti majd be a Siófok KC vezetőedzői posztját. Személyesen szerettük volna közölni a hírt a játékosokkal, ezért vártunk mostanáig a bejelentéssel. Biztos vagyok benne, hogy ez nem lesz hatással a szezon második felére.” – nyilatkozta Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője.

A norvég szakember első évében a klub történelmének legsikeresebb évét produkálva megnyerte az EHF-kupát és magyar bajnoki bronzérmet szerzett a csapattal.

„Kértem egy személyes találkozót a vezetéssel, ahol elmondtam, hogy családi okok miatt haza szeretnék menni Norvégiába. Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, amit a személyes problémáim befolyásoltak. Nem tudom, hogy mit hoz számomra a jövő. Természetesen nem szeretnék elszakadni a kézilabdától, ez a munkám. Ezúton is szeretném megköszönni Fodor János ügyvezetőnek, hogy tiszteletben tartja a döntésemet és semmilyen akadályt nem gördít a távozásom elé. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz helyzetbe hoztam a klubot, de úgy gondolom, hogy a lehető legjobb kezekbe kerül az irányítás. Bent egy nagyszerű edző, a stílusa és a temperamentuma tökéletesen illik a klub filozófiájához. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom befejezni a munkát, azt a három éves koncepciót, amit együtt elterveztünk. A Siófok KC egy remek klub. Csodálatos szurkolókkal és egyedülálló infrastruktúrával rendelkezik. Minden feltétel adott ahhoz, hogy a következő években az európai kézilabda meghatározó tagja legyen. Nagyon fontos hat hónap áll előttünk, minden erőmmel azon leszek, hogy az idei évben is elérjük a céljainkat.” – mondta csapatunk vezetőedzője, Tor Odvar Moen.

Bent Dahl a tavalyi szezon közepén csatlakozott az edzői stábhoz. Tor Odvar Moen kérésére érkezett Siófokra, ahol jelenleg másodedzőként és a csapat videó elemzőjeként tevékenykedik. Két éves szerződést írt alá a vezetőedzői poszt betöltésére.

„Egy éve érkeztem Siófokra, ahol azóta is nagyon jól érzem magam. Moen bejelentése után a klubvezetés felkért a vezetőedzői poszt betöltésére, amit az eddigi tapasztalataim alapján nagy örömmel fogadtam el. Siófokon egy hosszútávú szakmai koncepció kezdődött el két éve, ezt a munkát fogjuk közösen folytatni a nyártól. Az idei évből még nagyon sok van hátra, komoly céljaink vannak, a szezon végéig a jelenlegi feladataimra koncentrálok." – nyilatkozta Bent Dahl.

A Siófok KC a 2019/2020-as szezon végéig nem kíván egyéb nyilatkozatot tenni a fentebb említettekkel kapcsolatosan.