Történelmi siker a Győr ellen!

2020 jan 22
4999 Megtekintés
Történelmi siker a Győr ellen!
A K&H női kézilabda liga 14. fordulójában óriási bravúrt bemutatva, történetünk során először győztük le a címvédő és egyben listavezető Győri Audi ETO csapatát.

1. félidő: Nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen Kari Brattsett vezérletével és találataival nyitott a Győr (0:3). Az ötperces gólcsendet Nerea Pena törte meg, majd ezt követte zsinórban hat SKC-gól (6:3). A vendégek közel nyolc percen át képtelenek voltak bevenni Szikora Melinda kapuját, így Danyi Gábor időt is kért. Végül Katarina Bulatovic mozdította el a címvédőt, mely láthatóan komoly hullámvölgyet élt át. A félidő felénél 9:5 állt az eredményjelzőn, ezt a különbséget pedig tovább tudtuk növelni. Such Nelli találata után már ötgólos volt az előny (11:6), de Estelle Nze-Minko gyors góljai révén zárkózni tudott az ETO (12:10).  Szikora Melinda nem csak gólt lőtt és hetest fogott, de a rolót is lehúzta a hajrában, mely olyan kézilabdát hozott, ami után csak dörzsöltük a szemünket. Joanna Drabik kiváló cserének bizonyult, újra és újra eredményes tudott lenni Nerea Pena, ami után Katarina Jezic találata már zsinórban az ötödik gólunk volt (17:11). Ekkor jött a padról Gnonsiane Niombla, aki még egy lapáttal rá tudott tenni a látottakra, így a szünetben egy híján tíz góllal vezettünk (21:12).

2. félidő: A fordulást követően ismételten az ETO kezdett jobban, igaz ehhez kellett három kétperces kiállítás és ugyanennyi megítélt hétméteres is. Katarina Jezic nagyon fontos pillanatban, emberhátrányban tudott eredményes lenni, de a vendégek így is közelebb léptek (22:16). Ráadásul Nerea Pena elvesztése is napirendre került. Játékmesterünk lába védekezés közben letapadt, és egyből az öltözőbe kellett kísérni nagy fájdalmak közepette. Egyértelmű volt, hogy őt ma már nem láthatjuk. Ezek után 27:20-as állásnál Tor Odvar Moen kért időt, a sorokat rendezni kellett, hiszen a támadójátékunk érezhetően csorbát szenvedett. A Győr Veronica Kristiansen vezérletével lopta a távolságot, de szerencsére mindig volt egy jó egyéni megoldás, védés, vagy lövés, mely továbblendítette a csapatot (28:23). A hajrára fordulva Camille Aoustin kettő plusz kettő perces kiállítása és a megítélt, majd értékesített hétméteres reményt adott a vendégeknek (31:27). Csakhogy Andrea Kobetic emberhátrányban lőtt gólja a legjobbkor hűtötte le a kedélyeket, ami után már nem volt visszaút a címvédőnek (34:29).  

Történelmi sikert arattunk, először győztük le a Győr csapatát, mely Danyi Gábor irányítása alatt először szenvedett vereséget. Szikora Melinda fantasztikusan védett, Tomori Zsuzsanna ezúttal is hatalmasat játszott védekezésben és támadásban egyaránt. De nehéz kiemelni egy-egy játékost, hiszen extra teljesítmények voltak ma a pályán, és egy nagyszerű, nagybetűs CSAPAT. Ellenben Nerea Pena sérülése miatt nem lehet felhőtlen az örömünk. Diagnózis hamarosan…

Edzői értékelés

Tor Odvar Moen (Siófok KC - edző): Volt egy nagyon jó tervünk védekezésben, és ezt véghez is vittük. Nem engedtük mérkőzésbe lépni a Győrt, minden tökéletesen működött. Minőségi kézilabdát mutattunk hatvan percen át. Ez volt a kulcs, az alapot pedig Szikora Melinda adta a gólvonalon. Sokan üldözik a világ legerősebb klubját, de a mérkőzéseket ellenük nem tudja befejezni. Mi ma ezt megcsináltuk a sok kiállítás ellenére. Elvesztettük Nerea Penát, de mentálisan erősek tudtunk maradni. Végig fegyelmezetten visszazártunk, és meg tudtuk tartani a távolságot. Elképesztően boldog vagyok a látottak miatt, a legjobbunkat nyújtottuk ma.

Danyi Gábor (Győri Audi ETO - edző): Az első félidőben a játék minden elemében fölénk nőtt a Siófok, így a győzelmük teljes egészében megérdemelt. Problémáink voltak a támadásépítéssel, és a védekezésünk sem működött, hiszen több mint húsz gólt kaptunk egy félidő alatt. Mindeközben a túloldalon nagyon jó egyéni teljesítményeket láttam, vendéglátónk csapatként is nagyon egyben volt. Ma nem tudtuk megközelíteni önmagunkat, mélyen tudásunk alatt kézilabdáztunk. Ennek okát nem tudom, de azt meg kell keresnünk. Nem örülök ennek a vereségnek, de az élet megy tovább, hinnünk kell magunkban. A Siófoknak gratulálok.

​Fotók: Németh András