Újra a pályán: visszatérésem története – nagyinterjú Lakatos Ritával

2022 dec 01
4157 Megtekintés
Újra a pályán: visszatérésem története – nagyinterjú Lakatos Ritával
Szombaton, a CS Magura Cisnadie ellen több mint kilenc hónap után léphet pályára ismételten tétmérkőzésen csapatunk irányítója, Lakatos Rita, aki a hétközi RK Podravka Vegeta elleni felkészülési mérkőzés után mesélt arról a hosszú és rögös, buktatókkal és megpróbáltatásokkal teli útról, ami már mögötte van.

- Kilenc hónapja léptél utoljára pályára, de ahhoz, hogy pontosan megértsük, hogy mi is történt veled és min mentél keresztül, sokkal jobban vissza kell pörgetnünk az idő kerekét…
- Már az utolsó váci időszakban is gondok voltak a vállammal, bármiféle egyértelmű sérülés, vagy szakadás ellenére komoly fájdalmat éreztem. Műtéti eljárás során kivették a mandulámat, mivel rendszeresen be volt gyulladva és az orvosok véleménye szerint ez egyfajta gócként folyamatos problémát okozott a szervezetemben. Az volt a szakvélemény, hogy ahogy lemegy a gyulladás, úgy múlik majd el a vállfájdalom. Amikor megérkeztem Siófokra, akkor az alapozás során mindent rendben éreztem, de ahogy mentünk bele a szezonba és egyre nagyobb lett a terhelés, úgy jött elő ismételten a fájdalom. Uros Bregar érkezésekor már gyógytornászhoz jártam, majd a januári visszatérésem után elkaptam a Covid19-et, amely olyan szinten felerősítette a gyulladást, hogy az már folyamatos problémát okozott. Minden egyes apró mozdulatnál fájdalmat éreztem, legyen az egy pohár elmozdítása, vagy egy kistáska előre emelése a kocsim hátsó üléséről.

- Az elmondottak alapján ennyi idő után sem volt pontos diagnózis azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a problémát?
- Igen, mint mondtam, nem volt visszavezethető egy konkrét és egyértelmű sérülésre, amiből a szakemberek egyből meg tudták volna állapítani, hogy mi a teendő. Az MRI-felvételek sem mutattak olyan konkrét elváltozást, ami műtéti beavatkozást igényelt volna. Újra végigcsináltam egy hathetes, terhelés nélküli gyógytornát és próbálkoztunk injekciókkal is. A fájdalom csökkent, de terhelésre visszajött, így ekkor már érezni lehetett, hogy rossz úton járunk. Végül kiderült, hogy vállütközési problémám, dobóváll szindrómám van. Egyértelművé vált, hogy elkerülhetetlen a műtéti beavatkozás, így hat hónappal ezelőtt megoperálták a vállam. Egy hónapja végzek teljes értékű edzésmunkát. Nem akarom elkiabálni, de úgy érzem, hogy most minden rendben van.

- Hosszú rehabilitáció van a hátad mögött, hogyan élted meg ezt az időszakot? Nem is feltétlenül fizikálisan, hanem inkább mentálisan
- Nem fogok hazudni, mentálisan rettenetesen nehéz volt. A legrosszabb időszak a műtét előtti három hónap volt, amikor is tisztázódott a probléma forrása. Folyamatos bizonytalanság lengett körül és nem tudtam, hogy az út végén mi vár majd rám. Nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy ki is vagyok én valójában a kézilabdán kívül?! A sportra tettem fel az életemet, mit fogok kezdeni, ha a visszatérés nem sikerül?! A műtét után, ahogyan a rehabilitáció során, jöttek az „eredmények”, már könnyebb volt, de mindez másfél évet elvett a karrieremből…

-  Ezek szerint volt olyan pillanat, amikor kételkedtél a visszatérésedben…
- Volt, hiszen egy vállműtét nem feltétlenül egyértelmű, pozitív eredménnyel járó rutinszerű beavatkozás. Voltak kételyeim, de ezeket a gondolatokat mindig felülírta a hit és az akarat. Ilyenkor nem szabad meghallani a külső negatív hangokat, de a mai világban, a közösségi média korában ez nagyon nehéz. Sajnálom, hogy ellenszenvet váltottam ki azzal a szurkolók körében, hogy hosszú hónapokig ültem a lelátón, de mi mást tehettem volna? Nem találtam a helyemet, beleszakadt a szívem abba, hogy nem lehetek a pályán a csapattársaimmal és nem játszhatok. Meccsnapokon nem tudtam magammal mit kezdeni, próbáltam mindezt kizárni, de nem ment, egyszerűen nem tudtam megszokni…

- Mi lendít át ilyenkor egy élsportolót a nehéz pillanatokon?
- Mindig látni kell a hosszú távú célt, hiszen ha a végén ott állsz és sikerült, akkor büszkén tekinthetsz vissza, ha pedig nem, akkor tudod, hogy minden tőled telhetőt megtettél. Az utam során csodálatos embereket ismerhettem meg, orvosokat, gyógytornászokat és erőnléti edzőket, akik elhivatottak a szakmájuk iránt. Mindig ott volt mellettem a családom és a párom, akikre támaszkodhattam a legnehezebb pillanatokban.

- Hétfőn az RK Pdravka Vegeta ellen kilenc hónapos kihagyást követően léptél pályára. Milyen érzés volt újra játszani?
- Már nagyon vártam ezt a pillanatot. Előzetesen azt hittem, hogy furcsább lesz végigcsinálni a csapattal egy teljes napot, de minden olyan természetes volt. Türelmesnek kell lennem és lépésről lépésre kell tovább haladnom, hiszen hatalmas kihagyás van mögöttem. A Podravka elleni mérkőzés első perceiben volt bennem némi óvatosság, de ahogyan belelendültem a játékba, elkezdtem ismét élvezni a kézilabdát. Nem féltem a vállamat, így a pályán ez nem viszi el a gondolataimat. Ha így lenne, az a játékom rovására menne…

- Milyen apró, de annál fontosabb célokat tűztél ki magad elé az idei szezonra?
- Ha valamit megtanultam, az az, hogy edzésről edzésre, napról napra és mérkőzésről mérkőzésre haladjak előre. Szeretnék irányítóként fejlődni és a gyakorlatban is elsajátítani az edző által kért és elvárt taktikai elemeket. Bízom benne, hogy a teljesítményemmel segíteni tudom a csapatot az idei célok elérésében.

- Mit vársz a hétvégi CS Magura Cisnadie elleni EHF Európa-liga mérkőzéstől és összességében a párharctól?
​- Gőzerővel készülünk egy elég lendületes és bátor, gólra törő kézilabdát játszó csapat ellen. Bízom benne, hogy győztesen jövünk ki a párharcból és ott lehetünk a csoportkörben. Ez az egyértelmű cél, ez lebeg a szemünk előtt. Az idegenbeli visszavágó nehéznek ígérkezik, így hazai pályán mindent meg kell tennünk azért, hogy előnnyel utazhassunk Romániába.