Vácon folytattuk jó sorozatunkat

2019 okt 26
1884 Megtekintés
Vácon folytattuk jó sorozatunkat
Rossz kezdés és szoros első játékrész után a második félidőben végig előnyben kézilabdázva szereztük meg újabb bajnoki győzelmünket a Vác vendégeként.

1. félidő: Nem indult jól a mérkőzés, ugyanis Kácsor és a kapuvédő Arenhart egészpályás góljaival rögvest négygólos előnyre tett szert a hazai csapat (4:0). Tomori kiállításai révén kétszer is emberhátrányban kerültünk, 4:3 után pedig ismételten elléptek a hazaiak (7:3). Kilábalva az emberhátrányos szituációkból, Kobetic vezérletével 7:7-nél lett az állás újra egyenlő. Mindkét csapat kemény védekezést mutatott, a játék pedig végig lüktető iramban zajlott. A mérkőzést megfordítottuk, de ellépni nem tudtunk, a két csapat között a szünetig végig egy-két gólos különbség volt. A hazaiak 11:11 után már nem tudtak egyenlíteni, a szünetre egygólos előnnyel vonultunk (14:15).

2. félidő: A szünet után sikerült növelni az előnyünket, Szilágyi Zoltán a hazaiak vezetőedzője rövidesen időt is kért. A második felvonásban remek cserének bizonyult a 6 gólig jutó Drabik, valamint a szélen Such is. Az előny megőrzésében pedig nagy szerepet játszottak Szikora védései. A kínálkozó lehetőségek egy részével nem tudtunk élni, így bár magabiztosan négy-öt góllal vezettünk, de lezárni a találkozót nem tudtuk. Hazai oldalon Kácsor és Hámori is nagyon játszott, a Vác végig küzdött, de végül alulmaradt (27:31).

Csapatunk zsinórban a negyedik bajnoki győzelmét aratta, és feljött a tabella harmadik helyére, miután az MTK hazai pályán 36:33-ra legyőzte a DVSC-t. Folytatás jövő vasárnap hazai pályán a Békéscsaba ellen.

Edzői értékelés

Szilágyi Zoltán (Vác – edző): Gratulálok a vendégeknek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, de szeretnék gratulálni a lányaimnak is, mert nagy csatára késztették az EHF-kupa címvédőjét. A mai mérkőzésen a nagyobb rutin és a tapasztalat döntött.

Tor Odvar Moen (Siófok – edző): Úgy tűnik, hogy amikor ez a két csapat találkozik, akkor egy nagyon intenzív és túlfűtött összecsapás kerekedik. Nem kezdtünk jól, de szerencsére nem stresszeltünk be. Sikerült rendezni a sorokat és felülkerekedtünk a jól küzdő hazaiakon. Örülök a győzelemnek, Vácon mindig nehéz nyerni.

Such Nelli (Siófok – szélső): Az első félidőben akadtak nehézségeink. A szünetben átbeszéltük a hibákat és a teendőket, majd taktikusan és okos játékkal megnyertük az összecsapást. Szikora Melinda végig nagy tartást adott a csapatnak. Összességében jó munkát végeztünk.