Kezdődobás Siófokon

2020 már 13
2045 Megtekintés
Kezdődobás Siófokon
Siófokon, klubunk munkacsarnokában tartották az első Kezdődobás "fesztivált", aminek legfőbb célja, hogy a játékokon, játékos feladatokon keresztül minél több gyermek fedezhesse fel a sport élményét, és tanulja meg a játékok alapjait, hogy a későbbiekben a szabadidős vagy a versenyszerű sporttevékenységben is örömét lelje. A fesztivál további célja, hogy a részt vevő tanulók változatos környezetben, játékos formában gyakorolják a kézilabda sportág alapvető technikai és taktikai elemeit, lehetővé téve közben, hogy minden tanuló sikeresnek és kompetensnek érezhesse magát. 

Mi az a Kezdődobás?

A MKSZ kisiskolás bajnokság céljainak és szellemiségének megfelelően a mérkőzésjátékok kiegészülnek egy olyan játékos, élményközpontú foglalkozással, amely során a pozitív játékélmény megszerzésére helyezzük a hangsúlyt. A gyerekek sikerorientált, érzelmileg biztonságos, változatos kihívásokat biztosító környezetben, játékos formában gyakorolják a korosztályra jellemző, ügyességi és technikai elemeket. Annak érdekében, hogy minden tanuló számára lehetővé tegyük a kézilabdával kapcsolatos kompetenciaérzet és sikeresség megélését. A foglalkozás során célunk minél több lehetőséget biztosítani a tanulóknak játékba kapcsolódásra és végrehajtásra. A programban alkalmazott gyakorló helyeket, feladatokat úgy alakítottuk ki, hogy egy időben minden tanuló aktív lehessen, a korosztályra jellemző gyakorlatok során. Az újszerű foglalkozásszervezés alapvető célja a szivacskézilabdára jellemző technikai és taktikai elemek indirekt környezetben történő gyakorlása. Az állomáshelyeken alkalmazott gyakorlatok, játékhelyzetek során gyerekek folyamatos „döntéskényszerben” vannak, rengeteg átadást, elfogást, lövést fognak végrehajtani. Annak érdekében, hogy minden gyerek egyidőben aktív lehessen a rendelkezésre álló területet öt részre osztottuk, ahol minden alkalommal kb. 4 percet töltenek a gyerekek. Az állomásokon a pályafelügyelők segítségével tudják meg, hogy mi a feladata.

A játéknapok lehetőséget biztosítanak azoknak a középiskolás fiataloknak is, akik kedvet éreznek magukban, hogy kipróbálják a kicsikkel való foglalkozás lehetőségeit (mérkőzések vezetése, játékok szervezése, vezetése).  Erre a feladatra jelentkezni lehet a területileg illetékes megyei szövetségben vagy a sportszervezetekben. A feladatokban való  részvétel az Iskolai Közösségi Szolgálatba is beszámítható.