Utánpótlás: ketten kaptak válogatott meghívót

2021 okt 13
1652 Megtekintés
Utánpótlás: ketten kaptak válogatott meghívót
Bohus Beáta és Penszki Gergely, a magyar ifjúsági, valamint serdülő válogatott szövetségi kapitánya is bizalmat szavazott egy-egy SKC-tehetségnek. Krasznai Júlia immáron másodszor, míg Teplán Korina harmadszor vehetett részt válogatott összetartáson.

Krasznai Júlia, ifjúsági csapatunk kapusa – „Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a hírt, hogy ismét beválogattak. Az összetartás három napos volt, Bogláron a NEKA bázisán dolgoztunk. Napi két edzés mellett egy egymás elleni játékkal zártuk az edzőtábort. Úgy gondolom, hogy egész jól sikerült a részvétel, de van bennem némi hiányérzet. Nem sikerült teljességgel azt megmutatnom, amire valójában képes vagyok. Ellenben nagyon élveztem ezt a három napot, és bízom benne, hogy a folytatásban is lehetőséget kapok.”

„A válogatott meghívó minden egyes alkalommal egy pozitív visszajelzés, egy elismerés, hogy jó úton haladok. Természetesen az ember ilyenkor boldog és izgatott. A közösség kiváló, az edzők pedig rengeteg dologban segítenek, egyre jobban érzem a pályán az összeszokottságot. A mostani edzőtábor öt napos volt, 23 fős bő kerettel dolgoztunk Gyálon. Napi két edzés, és egymás elleni játék mellett volt videóelemzés, illetve csapatépítő program is. A teljesítményemmel összességében elégedett vagyok, a hibáimat pedig igyekszem javítani. – fogalmazott Teplán Korina, serdülő csapatunk jobbszélsője, aki hozzátette – Roppant motivált vagyok, és bízom benne, hogy az elvégzett munka alapján a következő szűkített keretben is helyet kapok. Szeretnék ott lenni a Spanyolországba utazó csapatban, és azért fogok dolgozni a folytatásban, hogy Lengyelországba is elutazhassak a soron következő Négy Nemzet Tornára.”