Elrajtolt az utánpótlás, szakmai vezetőnkkel beszélgettünk

2022 aug 03
2475 Megtekintés
Elrajtolt az utánpótlás, szakmai vezetőnkkel beszélgettünk
A héten serdülő- és ifjúsági együtteseink is megkezdték a felkészülést a 2022/23-as bajnoki évadra. Ennek apropóján utánpótlásunk szakmai vezetőjével érintettük a legfontosabb témákat.

„A felkészülési időszakot különféle mérésekkel kezdtük. Az első hetekben a fizikális felkészítésen lesz a hangsúly, de természetesen a labda is előkerül majd az edzéseken – fogalmazott Vers Ákos, utánpótlásunk szakmai vezetője, aki a személyi változásokra is kitért – Tánczos Balázs személyében egy multifunkcionális edzővel bővült szakmai stábunk, személyében egy olyan szakemberrel erősödtünk, aki a kézilabda világa mellett otthonosan mozog az atlétika- és az erőnléti pályák világában egyaránt. Potondi Dia pedig egy fiatal és ambiciózus edző, akinek nem kell bemutatni az SKC-t, ugyanis korábban a klub utánpótlásában nevelkedett, ami által az első pillanattól kezdve otthonosan mozog a közegben. Ő elsősorban az óvodás csoportok, illetve az U13-as és U14-es korosztályok mellett fog dolgozni és segíti Pintér Károly munkáját.”

A szakmai stáb mellett az egyes korosztályok játékoskeretében is történtek változások – „Örömmel tölt el, hogy legnagyobb értékeinket meg tudtuk tartani és nehéz, de kellemes terhet ró ránk, hogy az elvégzett szakmai munka és a kiemelkedő infrastruktúra révén nagyon sok fiatal sportoló szeretne csatlakozni az SKC-hoz. Ilyenkor húznunk kell egy vonalat, és el kell döntenünk, hogy kiket veszünk fel. Úgy gondolom, hogy olyan lányokat sikerült kiválasztanunk, akik tehetségük mellett elhivatottak és kellő szorgalommal, illetve alázattal rendelkeznek."

Egy új szezon rajtja célokat is ró, a nagyobb korosztályok esetében mindenképp – „Ifjúsági csapatunkkal az NB II-es bajnokságban szeretnénk feljutó helyen végezni, hogy a jövőben tehetségeink az NB I/B-ben is meg tudják magukat méretni, így kölcsönszerződések és kettős igazolások helyett folyamatos fejlődést tudjunk biztosítani az első csapatig. Élvonalbeli serdülő csapatunknak esélyes az élmezőnyre, nem titkon a tavalyi helyezés elé várom ezt a korosztályt. Másodosztályú serdülő együttesünkben pedig a fiatalabb játékosok kapnak majd szerepet, akiknek ez az év a felkészítésről szól, hiszen jövőre ők léphetnek majd az élvonalba. Rájuk rengeteg egyéni képzés vár és természetesen az „átjárás” lehetősége már az idei évben is adott lesz a korosztályok között. Igyekszünk a szorgalmat, a teljesítményt és az elhivatottságot díjazni.”