Utánpótláskörkép – Így értékeltek edzőink!

2020 okt 13
1584 Megtekintés
Utánpótláskörkép – Így értékeltek edzőink!
Kezdetét vette az U11-es területi gyermekbajnokság, Andorka Miklós csapata több mint fél év után játszott újra mérkőzést. A hétvége során összesen nyolc csapatunk lépett pályára az egyes korosztályokban. Az összesített mérleg ezúttal: 12 mérkőzésen, 5 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség. Mutatjuk az eredményeket, illetve az utánpótlásban dolgozó szakembereink értékelését.

U11 – VII. csoport (Somogy, Vas, Veszprém, Zala) 1. forduló
Tapolca VSE – Siófok KC 12:4

U11 – VII. csoport (Somogy, Vas, Veszprém, Zala) 2. forduló
Siófok KC – Veszprém Pannon SE 7:12

Andorka Miklós (edző – Siófok KC): „Fél év után örültünk annak, hogy végre újra játszhattunk. Ez a lényeg, és nem az eredmény. Sok munka vár még ránk, még nagyon az út elején járunk.”
Mérleg: 4 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 45:71-es gólarány.


U13 – VIII. csoport (Győr, Komárom, Somogy, Vas, Veszprém), 3. forduló
Siófok KC – Kisbér KC 14:12 (10:9)

U13 – VIII. csoport (Győr, Komárom, Somogy, Vas, Veszprém), 4. forduló
Bajnok DSE Nemesvámos – Siófok KC 27:7 (15:3)

Dabóczi Adrienn (edző – Siófok KC): „Az első mérkőzésen még frissebbek voltunk, gólerősebben játszottunk. A cselek utáni ziccereket jól használtuk ki, és védekezésben is sikerült megállítanunk a nálunk nagyobb lányokat. A Nemesvámos ellen azonban már sokkal lassabban, körülményesebben kézilabdáztunk. Nehezen találtuk a helyünket, és a helyzeteket. Ellenfelünk sokkal gyorsabb játékot mutatott, a visszafutások kimerítették csapatomat.”
Mérleg: 4 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 45:71-es gólarány.


U15 – V/A csoport (Somogy, Zala), 5. forduló
Hévízi SK – Siófok KC 19:20 (7:11)

U15 – V/A csoport (Somogy, Zala), 6. forduló
Siófok KC – Csurgói NKC 17:21 (9:9)

Csóri Norbert (edző – Siófok KC): „Nem éppen optimális módon egymás után játszottuk mindkét mérkőzésünket, és ez meg is látszott a teljesítményünkön. A Hévíz ellen felvettük a munkásruhát, és csapatként arattunk négy ponttal felérő győzelmet. Az elsőn összecsapáson még volt energia és lendület, a másodikon viszont a hajrában teljesen elfogytunk, a szív és az akarat itt most kevésnek bizonyult. Az eredmény ellenére minden dicséretet megérdemel a csapat, remekül küzdöttek a lányok.”
Mérleg: 6 mérkőzés, 3 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség, 129:119-es gólarány.


U15 – I. Osztály, Nyugat, 4. forduló
Siófok KC – Kozármisleny 17:20 (10:11)

U15 – I. Osztály, Nyugat, 5. forduló
DKKA – Siófok KC 25:29 (6:14)

Bak Ferenc (edző – Siófok KC): „A felkészülési időszakban nagyarányú vereséget szenvedtünk a Kozármisleny ellen, így a gyerekek már nagyon várták ezt az összecsapást, szerettek volna bizonyítani. Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, a vége előtt hat perccel azonban hétméterest rontottunk, és megrogytunk. Látszik a csapatomon a fejlődés, jó lenne mindig ilyen színvonalú mérkőzéseket játszani. A DKKA-val pedig már találkoztunk az első fordulóban, és egygólos vereséget szenvedtünk. Ezúttal viszont meghatározó, nyolcgólos különbséget tudtunk kialakítani, és túlságosan meg is nyugodtunk, így a vége egy kicsit szoros lett. Mindkét mérkőzésen csapatként tudtunk dolgozni, nagyon büszke vagyok a lányaimra.”
Mérleg: 5 mérkőzés, 3 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 121:101-es gólarány.


Serdülő – III. Osztály, H-csoport, 4. forduló
Tunsgram SE Nagykanizsa – Siófok KC 36:16 (19:7)

Horváth Csaba (edző – Siófok KC): „Ennek a korosztálynak ez most egy tanulóidőszak. Egy erősebb csapattal találkoztunk, és a tudásunkhoz mérten kézilabdáztunk. Ebben a mérkőzésben ennyi volt, a különbség reális.”
Mérleg: 3 mérkőzés, 0 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség, 49:111-es gólarány.


U18 – B-csoport (Baranya), 3. forduló
Siófok KC – Kaposvölgye LUE 31:28 (15:16)

Szakállas Alex (edző – Siófok KC): „Nagyon rosszul kezdtünk ebben a bajnokságban, nem voltam elégedett a játékosok hozzáállásával. Sikerült azonban rendet rakni a fejekben, így ha nehezen is, de megszereztük első győzelmünket.”  
Mérleg: 3 mérkőzés, 1 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 83:92-es gólarány.


Ifjúsági – III. Osztály, F-csoport, 4. forduló
BBSC Balatonboglár – Siófok KC 32:33 (16:13)

Szakállas Alex (edző – Siófok KC): „Izgalmakban gazdag, fordulatos mérkőzésen vagyunk túl. Nem játszottunk kifejezetten jól, de hatalmas akaratot, és alázatot mutattak a lányok, aminek meg is lett az eredménye, egy nagyszerű győzelem formájában.”
Mérleg: 4 mérkőzés, 3 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 132:111-es gólarány.


Ifjúsági – II. Osztály, Nyugat, 4. forduló
Szekszárdi FGKC – Siófok KC 29:29 (15:9)

Pintér Károly (edző – Siófok KC): „Egyszer fent, és egyszer lent, igazi hullámvasút volt ez az összecsapás, melynek a befejezése is roppant izgalmasra sikeredett. Rosszul kezdtünk, az első tíz percben nem tudtunk gólt lőni, így időt kellett kérnem. Összekaptunk magunkat, és megtörtük a gólcsendet, de a szünetben így is hatgólos hátrányban voltunk. Változtatnunk kellett, elővettük a nyitott védekezést, elöl pedig gyors gólokkal zárkóztunk. Az eredmény alakulását tekintve vendéglátónk hol vezetett egy góllal, hol pedig egál volt. Fordítani viszont nem tudtunk, de a végén mégis mi támadhattunk a győzelemért. Időntúli hétméterest kaptunk, ami viszont kimaradt, a kapufáról kifelé pattant a labda. Nem volt szerencsénk, de így is elégedett vagyok, hiszen roppant mélyről álltunk fel egy jó csapat ellen.”
Mérleg: 4 mérkőzés, 1 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 117:108-es gólarány.