Dunaújvárosba utazunk – előzetes

2021 már 09
1671 Megtekintés
Dunaújvárosba utazunk – előzetes
Március második és egyben utolsó bajnoki mérkőzésére készülünk, avagy szerdán a K&H női kézilabda liga keretein belül a DKKA otthonába látogatunk. A 16. forduló mérkőzését a hazai klub élőben közvetíti.

Helyzetkép

Múlt héten a Szombathelyi KKA (43:31) ellen megszereztünk tizenharmadik bajnoki győzelmünket. A válogatott szünet révén egy ideig azonban a DKKA elleni lesz az utolsó bajnoki mérkőzésünk. Zdravko Zovko továbbra sem számíthat Andrea Kobetic játékára, ellenben a hét első napjaiban újra a csapattal edzett Szikora Melinda és Gnonsiane Niombla.  

Edzői szemmel

Zdravko Zovko (vezetőedző – Siófok KC): „Szeretnénk a válogatott szünet előtt egy jó eredménnyel lezárni ezt a periódust. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen a DKKA két győzelem után önbizalomtól telve várhatja a párharcot. Jó hír, hogy Gnonsiane Niombla és Szikora Melinda a hét első napjaiban már újra a csapattal edzett, de közel sincsenek száz százalékos állapotban, így játékuk kérdéses. Egy fontos és nehéz mérkőzés előtt állunk.”

Ellenfélmustra

A DKKA 5 győzelemmel és 10 vereséggel a tabella kilencedik helyét foglalja el. Vágó Attila együttese három egymást követő bajnoki vereség után – Vác (34:29), Mosonmagyaróvár (29:34), Kisvárda (28:26) – a legutóbbi két élvonalbeli meccsét megnyerte a sereghajtó Békéscsaba (41:28), valamint az Alba Fehérvár (27:24) ellen. A Magyar Kupa küzdelmeitől február közepén búcsúztak a Kisvárdával (29:25) szemben. A 2021-es naptári év eredménysorát figyelembe véve mindenképpen ki kell emelni az MTK (31:28) elleni sikert. 

Szerdai vendéglátónk legeredményesebb játékosa Bulath Anita (81 gól; 51 akció és 30 hétméteres). A mezőnyben elért gólok tekintetében viszont Szalai Babett (67) előrébb jár. Őket követi Kazai Anita (45), illetve Ferenczy Fruzsina (34).

Múltidézés

Egalizálni az idegenbeli mérleget! Ezzel a címszóval futhatunk neki a 25. egymás elleni NB I-es mérkőzésnek. A két csapat eddigi örökmérlege 13 győzelem, 2 döntetlen és 9 vereség a szempontunkból nézve. Noha, hazai pályán pozitív a mérlegünk (8 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség), idegenben ez az előjel egyelőre negatív (5 győzelem és 6 vereség). A két klub ezt leszámítva a nemzetközi porondon és a Magyar Kupában is két-két alkalommal találkozott korábban. A mérleg mindegyik sorozatban egy-egy győzelem és vereség.

A két csapat legutóbbi három bajnokija egyaránt Siófokon került megrendezésre, lévén tavaly csak a párharc egyik felvonása került lebonyolításra. Ez a három összecsapás mondhatni tükörsima volt kivétel nélkül, hiszen 2019. február 16-án 31:17-re, míg 2020.február 6-án 35:19-re nyertünk. Idén a bajnokság 3. fordulójában találkoztunk a DKKA-val, és egy híján negyven gólig jutottunk (39:25). Azóta viszont sok változás történt a játékoskeretünkben, így ebből sok következtetést nem vonhatunk le.