EHF-kupa: jön a döntő első felvonása – beharangozó

2019 máj 04
2303 Megtekintés
EHF-kupa: jön a döntő első felvonása – beharangozó
Hihetetlen, de igaz, vasárnap nemzetközi kupadöntőt játszik csapatunk. A győztesnek járó serlegtől pedig már csak a Team Esbjerg és 120 perc tökéletes kézilabda választ el minket. A finálé első mérkőzésére Dániában kerül sor.

Helyzetkép

Fantasztikus szezon van a lányok háta mögött, 39 megvívott mérkőzés, és megannyi szép siker. Természetesen kudarcok is voltak, de azok csak még erősebbé és motiváltabbá tették a csapatot. Az EHF-kupában 14 mérkőzést játszottunk, a főtáblát a Vác, majd a bombaerős Lada Togliatti legyőzésével értük el. A csoportkört hibátlanul nyertük meg a Metzingen, Herning-Ikast, Sävehof trió előtt. Az északi túrákból kijutott, Dánia és Svédország után Norvégiát is megjártuk, a negyeddöntőben a Storhamart búcsúztattuk. Dániába azonban visszatérő vendégek vagyunk, hiszen a mostani lesz a harmadik fellépésünk idén. Az elődöntőben ugyanis a szintén dán Viborg volt az ellenfelünk.

A fináléba való bejutás óta öt bajnoki mérkőzést játszottunk, és mind az ötöt meg is nyertük a Kisvárda, az Eszterházy, a Ferencváros, az MTK Budapest, és legutóbb szerdán a Mosonmagyaróvár ellenében. A fővárosi zöld-fehérek legyőzésére bizonyára Dániában is felkapták a fejüket, ám nem maradt el a válasz a Team Esbjerg részéről sem (erről majd kicsit lentebb).

A csapat és a szakmai stáb roppant motivált, szeretnénk klubtörténelmet írni, és elhódítani a trófeát. Johanna Drabik kivételétől eltekintve minden játékos Tor Odvar Moen rendelkezésére áll majd, így Estelle Nze Minko is újra a fedélzeten lesz. Szezonbéli ötödik és egyben utolsó északi túráját szombat reggel kezdi meg az együttes. Közvetlenül Budapestről repülünk Esbjergbe, ahol este a meccs helyszínén egy edzés keretein belül ismerkedünk a közeggel, hogy aztán másnap délután megvívjuk a párharc odavágóját.

"Szeretnék egy nagyon szép emlékkel távozni Siófokról. Erre a pillanatra vártam a szezon eleje óta, hihetetlenül motivált vagyok én is és mindenki más is a csapatból. Sok nagy mérkőzést játszottam már, a legnagyobb világeseményeken volt lehetőségem a döntőben pályára lépni, de klubszinten ez lesz a csúcs. Minden egyes pillanatát meg kell élni. Ahogy készülünk a lányokkal, a szakmai stábbal és a klubban dolgozó emberekkel, az mind örök emlék marad. Úgy gondolom, hogy az Esbjergben rengeteg top játékos játszik, a két legjobb csapat jutott a fináléba. Az lehet a döntő faktor, hogy ki lesz a frissebb és ki akarja majd jobban a végső győzelmet. Előny lehet számunkra a tény, hogy a második mérkőzést hazai környezetben játsszuk.” – mondta az SKC média munkatársainak a sérüléséből visszatérő Estelle Nze Minko.

Ellenfélmustra

Ahogyan minden ellenfelünket, úgy a Team Esbjerg csapatát is bemutattuk a sorsolást követően. Összeszedtük a legfontosabb és legérdekesebb dolgokat a klubról és a városról, felelevenítettük a múltbéli sikereket, valamint a csapat jelenét is bemutattuk. Aki anno lemaradt, az most minderről bővebben ITT olvashat!

Blue Water Dokken, az Esbjerg otthona

De mi történt az azóta eltelt közel három hétben, milyen formát mutat a Team Esbjerg csapata? Míg mi legyeztük a Ferencvárost, és visszavettük a bajnoki tabella harmadik helyét, addig döntőbéli ellenfelünk a Viborg és a Herning-Ikast legyőzésével megnyerte playoff csoportját a dán bajnokságban. Sőt mi több, azóta már a bajnoki döntőbe is bejutottak. Az elődöntőben ugyanis oda-vissza verték (30:25 és 29:23) a BL-ben is jól szereplő Copenhagent.

Apró érdekesség, de semmiképpen sem elhanyagolható szempont, hogy az Esbjerg játékosok lábában és kezében – főként a dán bajnokság lebonyolítása miatt – már kereken 50 tétmérkőzés van a 2018/19-es szezon egészét tekintve. Ellenben az is egy nagyon érdekes számadat, hogy ebből kereken 30 meccset 2019-ben abszolváltak 28 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel. Az EHF-kupában hibátlanok, legutóbb pedig a Viborg ellen kaptak ki a dán pontvadászatban még március végén.

Silje Solberg és Sana Solberg egymás ellen

Ha a legnagyobb neveket akarjuk kiemelni, akkor Marit Frafjord, Estvana Polman, és Kristina Liscevic áll a sor elején, de ez még közel sem a lista vége. A Team Esbjerg egy nagyon komplex és jó csapat, minden poszton klasszis játékosokkal, és erős cserepaddal.  A párharc pikantériáját a szélső Sanna Solberg és a kapus Silje Solberg adja. Az norvég válogatott ikerpár ugyanis először néz majd farkasszemet egymással ellenfélként.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Nagyon izgatottak vagyunk, ez volt a célunk és itt vagyunk, ezért dolgoztunk. Egy döntő mindig túlfűtött, de nekünk higgadtnak kell maradnunk. A legfontosabb most az, hogy megpróbáljuk ezt is csak egy normál mérkőzésként kezelni. Nem lehetünk görcsösek. Egy igazi topcsapat lesz az ellenfelünk, Dánia talán jelenlegi legerősebb klubja. A saját ritmusunkban szeretnénk kézilabdázni, arra fogunk törekedni, hogy mi befolyásoljuk a mérkőzést. Ez azonban nem lesz egyszerű feladat. Mindemellett azt is fejben kell tartanunk, hogy ez csak a párharc első mérkőzése, győztest csak 120 perc után avatnak majd.”