Először játszunk nemzetközi kupaelődöntőt - beharangozó

2019 ápr 04
2287 Megtekintés
Először játszunk nemzetközi kupaelődöntőt - beharangozó
Klubtörténelmi pillanat lesz a szombati a Siófok KC életében, csapatunk ugyanis először vívhat nemzetközi kupaelődöntőt. Az EHF-kupa oda-visszavágós párharcában hazai pályán kezdünk a dán Viborg ellen.

Helyzetkép

Csapatunk alaposan felkészült, mind a szakmai stáb, mind pedig a játékosok rengeteget dolgoztak a tökéletes forma eléréséért. Jó hangulatban telt a hét, és természetesen mindenki izgatottan várja a szombati összecsapást.  Legutóbb hazai pályán könnyed győzelmet arattunk a Békéscsaba ellen, idegenben viszont vereséget szenvedtünk a Győrtől. Apróbb sérülések akadnak, persze ez mondhatni természetes, hiszen egy roppant hosszú és intenzív szezon hajrájában vagyunk. Joanna Drabik kivételétől eltekintve kis szerencsével mindenki a vezetőedző, Tor Odvar Moen rendelkezésére állhat szombaton. A fergeteges hangulat garantált, hiszen minden jegy elkelt, így kitehetjük a teltházas táblát. A mecset a Sport Tv élőben közvetíti.

Ellenfélmustra

Dániából érkező ellenfelünket a sorsolás után egyszer már részleteibe menően bemutattuk. Elmerültünk a klub történetében, felelevenítettük a sikerekben gazdag múltat, és foglalkoztunk a jelennel is. De mi is történt azóta? Milyen formában lévő csapat érkezik Siófokra, és kik azok a játékosok, akikre figyelnünk kell?

Idő közben március közepén lezárult a dán bajnokság (HTH Ligaen) alapszakasza. A Viborg a nyolc klubot számláló felső tagja lett 26 meccsen elért 12 győzelemmel, 2 döntetlennel és 12 vereséggel. Ez a teljesítmény a tabella hetedik helyéhez volt elegendő. Zárásként hazai pályán kaptak ki a nyolcadik Holstebrotól (23:27).

A felsőházi rájátszás két négyfős csoportban folytatódott, végezetül pedig hat meccs alapján a kvartettek első két helyezettje lesz a playoff résztvevője. Félútnál a Viborg csak negyedik 1 győzelemmel és 2 vereséggel. Az első meccsen legyőzték a szintén EHF-kupa elődöntős Esbjerget (27:26), majd vereséget szenvedtek a szintén elődöntős, általunk a csoportkörben kétszer is legyőzött Herning-Ikasttól (23:22). Érdekesség, hogy a másik ágon az Esbjerg és a Hernin-Ikast játszik egymással a fináléért, így a két dán csapat már-már rutinos randevúpartner idén. Apró előny lehet, hogy amíg mi a Győr elleni meccs után megkezdhettük a Viborg elleni felkészülést, addig soros ellenfelünk szerdán még bajnokit játszott, és ki is kapott hazai környezetben az Aarhus United-től (26:29).

Ahogyan azt már említettük, a Viborg még veretlen idén az EHF-kupában, az első selejtezőkörből indulva 14 meccset abszolváltak győzelemmel. A csoportkörben oda-vissza legyőzték a Larvik, Besancon, Krasnodar triót, míg a negyeddöntőben a szintén dán Nykobinget ejtették ki magabiztos 52:39-es összesítéssel. Keretüket szinte egytől egyig korábbi, vagy jelenlegi válogatott kézilabdázók alkotják. Leghíresebb dán játékosuk az egyaránt kétszeres BL- és EHF-kupa győztes Ann Grete Norgaard, aki 48 találatot jegyez a sorozatban, csakúgy, mint Andrea Kobetic. Csapatkapitányuk, a svéd válogatott Carin Strömberg.

Ann Grete Norgaard, a Viborg klasszisa

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Egy elődöntő mindig nagyon izgalmas tud lenni, extra érzelmeket vált ki az emberből. Ritka az, amikor egy ilyen párharc már az első meccsen eldől. A tét hatalmas lesz, nekünk pedig ezt úgy kell kezelni, mintha egy normál összecsapás lenne. Igyekeztünk minél többet megtudni az ellenfélről, hiszen az a csapat, mely alaposabban felkészül a másikból, az előnnyel lép pályára. Remek példa a Herning-Ikast elleni oda-visszavágós csoportmeccs, ahol az első összecsapáson nem kézilabdáztunk jól, de rengeteget tanultunk ellenfelünkről. Megismertük és feltérképeztük őket, a visszavágón pedig sokkal jobb teljesítményre voltunk képesek. A Viborg remek formában van, sokkal stabilabbak, mint a szezon elején, és ahogyan mi, úgy ők is hibátlanok a nemzetközi porondon idén. Apró előny a számunkra, hogy Bent és én remekül ismerjük a skandináv kézilabdát. A védekezés lesz a kulcs, valamint a gyors lerohanások. El kell érnünk azt, hogy mi legyünk az a csapat, mely nyomást gyakorol a másikra. Az első összecsapás speciális lesz, mivel még sohasem játszottunk velük. Kell majd pár perc az elején, hogy lássuk mit is várhatunk tőlük pontosan. Mentálisan és fizikálisan egyaránt rendben vagyunk, felkészültünk és már nagyon várjuk a szombatot.”

Simone Böhme (jobbszélső – Siófok KC): „A Viborg egy roppant tradicionális klub Dániában, volt szerencsém ott kézilabdázni. Sok nagy siker van a hátuk mögött, ám nemrégiben a költségvetést lejjebb kellett szorítaniuk, voltak problémái a klubnak úgy tudom. Ezáltal változott a koncepció, de így is remek játékosaik vannak, köztük sok fiatal tehetség. Az idei évük kissé hasonlít a miénkre, ugyanis Európában veretlenek, a bajnokságban viszont többször botlottak, nem tudtak kiegyensúlyozottan teljesíteni. Örülök, hogy a Viborgot kaptunk, dán kézilabdázóként számomra ez extra motivációt ad.”