Fontos bajnoki a Kisvárda ellen – előzetes

2022 feb 18
1108 Megtekintés
Fontos bajnoki a Kisvárda ellen – előzetes
Szombaton a K&H Női Kézilabda Liga 15. fordulójában a Kisvárda Master Good SE csapatát fogadjuk a Kiss Szilárd Sportcsarnokban.

Helyzetkép

Egy héten belül két roppant fontos mérkőzés vár csapatunkra. Előbb szombaton a Kisvárda elleni hazai bajnoki, majd pénteken az SZKKA elleni idegenbeli összecsapás.

Uros Bregar, a Siófok KC vezetőedzője – „A Kisvárda nagyon jó formában van, úgy gondolom, hogy a Debrecen elleni teljesítményük megért volna egy pontot. Fontos hazai mérkőzés következik, saját közönségünk előtt határozott játékra lesz szükség. Meg kell mutatnunk, hogy mire vagyunk képesek. Többen sérüléssel bajlódnak, ráadásul a koronavírus hatása is érződik még a csapaton, de fontos, hogy minél hamarabb összeálljunk újra. A problémák ellenére úgy gondolom, hogy jó teljesítményre leszünk képesek. A válogatott hét előtt két jó meccset szeretnénk játszani a Kisvárda és az SZKKA ellen.”

A szombaton 18:00-kor kezdődő bajnokit klubunk hivatalos youtube-csatornáján élőben közvetítjük.  

Ellenfélmustra

Bakó Botond együttese egy ponttal gyűjtött eddig többet, így győzelmünk esetén, szombaton a két csapat helyet cserélhet a tabellán. A Kisvárda legutóbb a DVSC (27:28) ellen szenvedett egygólos vereséget, azt megelőzően viszont legyőzték a DKKA-t (29:26), valamint pontot szereztek az MTK Budapest (22:22) otthonában. A két győztes bajnoki között pedig a Mosonmagyaróvár (31:24) ellen jutottak tovább a Magyar Kupában. Kijelenthetjük tehát, hogy egy jó formában lévő csapat érkezik szombaton Siófokra.

A Kisvárda legeredményesebb játékosa a 2021/22-es szezonban Tamara Radojevic 67 bajnoki találattal. Őt követi a házi góllövőlistán Dombi Luca (54 gól), Udvari Laura (49) és Bouti Fruzsina (36).

Egymás elleni múlt

Szombaton mindössze 12. alkalommal kerül megrendezésre ez a párharc. Az eddigi 11 összecsapásból viszont 2 vereség mellett 9 győzelmet tudunk felmutatni. Ráadásul hazai környezetben még hibátlanok vagyunk a Kisvárda ellenében (5 mérkőzés, 5 győzelem). Ebből adódik, hogy idegenben 4 győzelem mellett 2 vereséget számlálunk, köztük az őszi bajnokit, melyet egy góllal buktunk el 35:34-re.

A legutóbbi öt mérkőzés eredménye

2021.09.18. | Kisvárda – SKC 35:34
​2021.05.26. | Kisvárda – SKC 21:29
2021.01.21. | SKC – Kisvárda 27:19
2020.02.14. | Kisvárda – SKC 20:32
2019.09.11. | SKC – Kisvárda 26:17