Hétközi meccs a válogatott szünet után – beharangozó

2019 már 26
2010 Megtekintés
Hétközi meccs a válogatott szünet után – beharangozó
A Békéscsaba ellen folytatja bajnoki szereplését csapatunk, mely két vereség után hazai pályán javíthat szerda este. Ezzel a 2018/19-es bajnokság utolsó harmada is megkezdődik.

Helyzetkép

Csapatunk a Vác és az Érd elleni vereségből érkezik, miközben az EHF-kupában a Storhamar legyőzésével bejutottunk az elődöntőbe. A Viborg elleni párharc időpontja közeledik, előbb azonban még a bajnokságban várnak ránk fontos megmérettetések. Tor Odvar Moen és a szakmai stáb dolgát nehezíti, hogy a keret két hét után csupán kedden volt újra együtt teljes létszámban. Összességében nyolc játékosunk szerepelt hazája válogatottjába, és sajnos sérültek is vannak a névsorban. Mindez azonban nem lehet kifogás, a Békéscsaba elleni győzelem ugyanis a kötelező kategóriába tartozik.

A válogatott szünet alatt klubunk több a jövő évet érintő személyi változást is bejelentett, avagy vannak érkező és távozó játékosok is a kalapban. Az már korábban kiderült, hogy Nze Minko a Győr játékosa lesz, idő közben pedig az is realizálódott, hogy Denisa Dedu és Gabriela Perianu is hazatér Romániába. Szerencsére érkező oldalon is vannak nevek, avagy a már korábban bejelentett szélső, Hársfalvi Jiúlia után klubunk sikeresen megegyezett az FTC két kiválóságával Nerea Penával és Szikora Melindával, majd bejelentettük a győri klasszis Tomori Zsuzsanna érkezését is. A sort egyelőre a norvég tehetség Kjerstin Solas zárta.

Ellenfélmustra

Klubunk korábbi vezetőedzője Horváth Roland tavaly hatalmas bravúrral tartotta bent az élvonalban a lila-fehér klubot, mely a holtszezonban papíron jelentősen meggyengül. Távozott Jovana Kovacevic személyében a házi gólkirálynő, valamint olyan meghatározó játékosok, mint Szarka Adrienn, Györkös Rebeka, vagy éppen Mihálffy Adrienn. Az érkezők névsora pedig közel sem festett ilyen hangzatosan, így a szezon előtt szinte mindenki egyetértett abban, hogy a bennmaradás idén is bravúr lenne a Békéscsabától.

Jelentjük, soros ellenfelünk közel áll az újabb bravúrhoz, hiszen a szezon során már tíz pontot összeszorgoskodott, mellyel magabiztos távolságba került a két kiesőjelölttől. Oda-vissza sikerült legyőzniük a Budaörsöt, valamint egy-egy alkalommal a Mosonmagyaróvárt és a DVSC-t. Pontot csentek az MTK-tól, és hatalmas bravúrt mutattak be az Érd elleni 30:30-as döntetlenjükkel. Ellenben képesek voltak kikapni az újonc Egertől, mely csak ellenük volt képes nyerni. Noha a válogatott szünet után aktuális formáról nem beszélhetünk, mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Csaba ezt megelőzően remek formát mutatott, hiszen a Budaörs és a DVSC legyőzése után végig meccsben voltak a DKKA, valamint a Vác ellen.

Aleksandra Vukajlovic

A csapat házi góllövőlistáját a 118 gólos Aleksandra Vukajlovic vezeti a kereken 100 gólos Walfish Mercédesz, és a 76 találatot jegyző Kovács Anett előtt.

Egymás elleni múlt

A mostani lesz a két csapat 26. élvonalbeli összecsapása. Az eddigi örökmérleg 15 győzelem, 3 döntetlen, és 7 vereség a mi szempontunkból. Csak az Alba Fehérvár ellen játszottunk több bajnoki meccset az NB I-ben. Az idegenbeli mérlegünk negatív, 5 győzelem és 1 döntetlen mellett 7 vereség, hazai pályán viszont még veretlenek vagyunk (10 győzelem és 2 döntetlen) a viharsarokból érkező ellenféllel szemben.

A két csapat őszi meccsét 30:25-re nyertük idegenben egy végig szoros összecsapáson. Akkor hazai oldalon Walfisch 7, míg Vukajlovic 6 találatig jutott, részünkről Nze Minko volt a legeredményesebb 7 góllal. A Böhme, Gonzalez, Drabik trió egyaránt ötször volt eredményes, ezzel nagyban hozzájárulva az akkori sikerhez. Utóbbi ezúttal biztosan nem szerez gólokat, hiszen vállműtétje után lábadozik.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Egy olyan mérkőzés előtt állunk, amelynek papíron mi vagyunk a favoritjai. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy nem lesz egy egyszerű összecsapás. A játékosaim ma, azaz kedden tértek vissza a válogatott hét után, ami azt jelenti, hogy két hete nem edzettünk együtt. Van pár sérült játékosunk is, úgyhogy aki hadra fogható azoknak nagyon komolyan kell venniük minden percet, nehogy újabb kellemetlen meglepetésben legyen részünk…”