Szezonzáró bajnoki idegenben – előzetes

2022 máj 20
1115 Megtekintés
Szezonzáró bajnoki idegenben – előzetes
Szombaton a 26. fordulóval zárul a K&H Női Kézilabda Liga 2021/22-es szezonja. Az utolsó játéknapon a sereghajtó és egyben az élvonaltól biztosan búcsúzó Vasas SC vendégeként lépünk pályára. A mérkőzést a hazai klub élőben közvetíti. 

Helyzetkép

A Vasas SC elleni szezonzáró bajnokit megelőzően a hatodik hely már biztos, az ötödik pozíció megszerzése pedig még lehetséges. Ez azonban csak akkor jöhet össze, ha legyőzzük az angyalföldieket, míg az MKC hazai pályán botlik az Alba Fehérvár ellen. A 2021/22-es szezon azonban itt még nem ér véget, hiszen jövő héten rendezik Debrecenben, a Főnix Arénában a Török Bódog Női Magyar Kupa négyes döntőjét, melyen csapatunk is érdekelt. A Vasas SC ellen tehát nem csak a győzelem, de a csapat formában tartása is egy fontos szempont lehet.  

„Elérkeztünk a szezon utolsó bajnoki mérkőzéséhez, nem kérdés az, hogy győzelemmel szeretnénk zárni az idei pontvadászatot. Még az ötödik hely is meglehet, de ez már nem csak rajtunk múlik. Nyerni kell a Vasas ellen, a többit pedig majd meglátjuk. Másrészről ez az összecsapás remekül szolgálhatja a Magyar Kupa négyes döntőjére való felkészülést. Ki kell használni, mint lehetőség.” – fogalmazott a Vasas SC elleni mérkőzés előtt csapatunk vezetőedzője, Uros Bregar.

Ellenfélmustra

Fordulókkal a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy a jelenleg 3 győzelemmel és 22 vereséggel rendelkező Vasas SC lesz az idei szezon egyik kiesője. Az angyalföldieknek újoncként nem jött össze a bennmaradás. A DKKA (30:28), a Budaörs (28:24) és az Fehérvár (26:24) ellen ugyan jöttek a „bravúrpontok”, de az Érd (27:29; 29:24) és a másik kieső SZKKA (32:30; 32:34) ellenében egyetlen egy kiesési rangadón sem tudott pontot szerezni Penszki Gergely együttese.

A csapat házi góllövőlistáját Kajdon Blanka vezeti 137 góllal, őt követi Szilovics Fanni (112), Marija Agbaba (80) és egy nagyobb szünet után Imrei Réka (54).

Múltidézés

A Vasas SC a 2017/18-as szezonban hosszú idő után újoncként érintette az NB I-et és hasonlóan az idei szezonhoz, annak végén is búcsúzott, így mindössze ez lesz a két csapat negyedik mérkőzése a magyar élvonalban.  A párharcot nézve egyelőre hibátlanok vagyunk. A két klub idén januárban pár nap különbséggel kétszer is összemérte tudását. Előbb a Magyar Kupában jutottunk tovább idegenben, majd a hazai bajnokit is magabiztosan nyertük.

Bajnoki mérleg: 3 mérkőzés, 3 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség
Hazai: 2 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség
Idegenbeli: 1 mérkőzés, 1 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség

Az eddigi egymás elleni bajnokik

2022.01.22. | SKC – Vasas 36:24
​2018.05.23. | SKC – Vasas 35:20
2018.02.04. | Vasas – SKC 33:34