Szombathelyre látogatunk – előzetes

2022 feb 24
1058 Megtekintés
Szombathelyre látogatunk – előzetes
Pénteken idegenbeli bajnokival folytatjuk a szezont. A K&H Női Kézilabda Liga 16. fordulójában a Szombathelyi KKA vendégei leszünk.

Helyzetkép

A Kisvárda SE elleni győzelem után, valamint az előttünk álló válogatott szünet előtt a sereghajtó Szombathelyi KKA vendégeként szerezhetjük meg nyolcadik bajnoki győzelmünket. A pénteki mérkőzésnek a szombathelyi Aréna Savaria ad otthon, az összecsapást pedig a hazai klub hivatalos youtube-csatornáján élőben közvetíti. Csapatunk vezetőedzője, Uros Bregar a mérkőzést megelőző napon így nyilatkozott: 

Ellenfélmustra

A Szombathelyi KKA február elején megköszönte az addigi vezetőedző, Marosán György munkáját, akinek helyét az ügyvezető-elnök, Pődör Zoltán vette át. Ennek oka a csapat szereplése, hiszen 14 vereség mellett mindössze egyetlen egy győzelmet tud felmutatni a szombathelyi klub, mely így sereghajtó a magyar élvonalban. Eddig csupán az utolsó előtti Vasas (32:30) ellen sikerült nyerniük. Közel álltak a pontszerzéshez, de egyaránt egygólos vereséget szenvedtek idegenben a Fehérvár (29:28), valamint hazai környezetben az MTK (31:32) ellenében. A DKKA (26:23; 28:33) és a DVSC (25:29; 45:29) már oda-vissza legyőzte az SZKKA-t. Utóbbi egy hete tizenhat gólos különbséggel tartotta otthon a győztesnek járó pontokat.

Az SZKKA házi góllövőlistáját Pődör Rebeka vezeti 85 góllal (ebből 28 hétméteres), őt követi Csire Fanni (45), Gorilska Liliia (43) és Kristina Prkacin (42).

Egymás elleni múlt

A mostani lesz a két klub mindössze hatodik találkozása a magyar élvonalban. Hazai környezetben és idegenben egyaránt hibátlanok vagyunk, mind az öt eddigi felvonást megnyertük. A két csapat őszi mérkőzése ötgólos különbséget hozott a Kiss Szilárd Sportcsarnokban.

Az eddigi eredmények

2021.09.25. | SKC – SZKKA 38:33
​2021.03.03. | SKC – SZKKA 43:31
2020.09.09. | SZKKA – SKC 26:36
2019.10.13. | SZKKA – SKC 26:36
2019.09.07. | SKC – SZKKA 40:21