Idegenbeli főpróba - előzetes

2019 ápr 29
2205 Megtekintés
Idegenbeli főpróba - előzetes
A hétvégi EHF-kupa döntőt megelőzően egy idegenbéli főpróba vár csapatunkra. A szerdai napon Mosonmagyaróvárra látogatunk, a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában.

Helyzetkép

Egy roppant eredményes hetet tudhatunk magunk mögött, miután pár nap különbséggel legyőztük a Ferencváros, majd az MTK Budapest csapatát is idegenben. A föld-fehérek elleni bravúr, valamint az Érd botlása a Kisvárda ellen azt eredményezte, hogy a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzést már a tabella harmadik helyéről várjuk.

A hét legfontosabb momentuma nyilvánvalóan az Ejsberg elleni idegenbeli EHF-kupa döntő, melyet vasárnap vívunk, de az összkép csak úgy lehet tökéletes, ha szerdán a bajnokságban is győztesen hagyjuk el a játékteret.  

Ellenfélmustra

A Mosonmagyaróvár újoncként már biztos bennmaradónak mondhatja magát 23 meccsen elért 8 győzelemmel és 15 vereséggel. A tabella tízedik helyén állnak, pontjaik többségét pedig hazai környezetben gyűjtötték. A 2017-ben átadott UMF Arénából idén pont nélkül távozott a Kisvárda, a DKKA és az Alba Fehérvár, valamint március végén mindössze egyetlen egy góllal tudott nyerni az Érd.

Bognár Róbert csapata azonban három vereségből érkezik. Meglehetősen simán kaptak ki a DVSC-től (22:29) hazai pályán, majd idegenben szorították mag a DKKA-t (23:20). Legutóbb pedig szintén hazai környezetben a Vácot szorongatták meg (21:24.). A lőtt gólok szám azonban nem dicséri a támadójátékot.  

Legeredményesebb játékosuk a 115 gólt jegyző Tilinger Tamara, mögötte 66 gólos Bízik Réka, és 65 találatnál jár a roppant rutinos Kovacsicz Mónika. A felsorolásból pedig vétek lenne kihagyni a szezon közben érkező szlovák Simona Szarkovát, aki 13 meccsen jegyez kereken 50 találatot.

Egymás elleni múlt

A Mosonmagyaróvár még sosem győzött le bennünket, az eddigi mérleg 6 győzelem és 1 döntetlen, a mostani lesz tehát a nyolcadik találkozás az élvonalban. A két csapat legutóbbi hat bajnokiját egyaránt megnyertük, csupán az első találkozás hozott 25:25-ös döntetlent még 2014-ben. Tavaly a Magyar Kupában találkoztunk szerdai ellenfelünkkel, így az új UFM Aréna nem minden játékos számára lesz ismeretlen. Az a mérkőzés 32:21-es nagyarányú győzelmet hozott.

A két csapat őszi mérkőzésén hatalmas volt a különbség a pályán, minden egyes vendég találatra kettővel feleltünk, így alakulhatott ki a 32:16-os végeredmény. Azon a mérkőzésen Simone Böhme 7, míg Asma Elghaoui 6 találatig jutott. A legeredményesebb vendégjátékos az akkortájt debütáló Simona Szarková volt 4 góllal.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): "A Ferencváros valamint az MTK legyőzése, és az Érd botlása révén jó helyzetbe kerültünk. Innentől rajtunk áll, hogy megőrizzük-e a harmadik helyet, és vele együtt a bronzérmet. A Mosonmagyaróvár hazai pályán kifejezetten jó kézilabdára képes, erről a mezőny több tagja is tudna mesélni. Nem számítok könnyű összecsapásra."