Visszavágnánk a Budaörsnek – előzetes

2022 már 11
812 Megtekintés
Visszavágnánk a Budaörsnek – előzetes
A hétközi kupasiker után szombaton a K&H Női Kézilabda Liga 17. fordulójában a Moyra-Budaörs Handball vendégeként lépünk pályára.

Helyzetkép

A szerdai kupagyőzelem után a bajnokságban javítanánk tovább a Bregar-éra győzelmi mérlegét. A két csapat őszi mérkőzése után ráadásul komoly presztízse is van a szombati összecsapásnak.

„A Budaörs elleni első mérkőzést az ősszel elvesztettük, azon leszünk, hogy ezúttal ne így legyen. Fontos mérkőzés következik, a bajnokság előnyt élvez mindennel szemben. Magyarországon különösen nehéz idegenben játszani, ez most sem lesz másként, de mindenképpen szeretnénk nyerni.” – fogalmazott Uros Bregar, csapatunk vezetőedzője.

Ellenfélmustra

Buday Dániel együttese roppant hullámzó teljesítményt mutat és igen komoly meglepetéseket okozott már az idei szezonban. Elég, ha csak az ellenünk vívott (24:29) őszi bajnokira gondolunk, de meg kell említeni az MTK (23:24) és az MKC (35:31) elleni bravúrt is. A Budaörs legutóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt (FTC 38:23; Érd 30:35; MTK 28:28; DKKA 27:26; DVSC 32:38), így jó formáról nem beszélhetünk az esetükben.

A Budaörs házi góllövőlistáját Jovana Jovovity vezeti 79 találattal, de szorosan ott van mögötte Pálos-Bognár Barbara (75), majd egy nagyobb „szünet” után Szabó Májer Krisztina (47) és korábbi játékosunk, Jelena Agbaba (38).

Egymás elleni múlt

Mivel a Budaörs az utóbbi években több ízben feljutott, majd ki is esett a magyar élvonalból, így a mostani mindössze a 10. felvonása lesz a két klub párharcának. Statisztikai szempontból a mérleg nyelve bőven az irányunkba billen, mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy szombati ellenfelünk több ízben is meglepett már bennünket. Elsőként 2017-ben a Horváth Roland által irányított csapatot, majd egy évvel később Lars Rasmussen együttesét. Legutóbb pedig ősszel, a Kiss Szilárd Sportcsarnokból vitte el a győztesnek járó pontokat Buday Dániel együttese.

Örökmérleg: 9 mérkőzés, 6 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség
Hazai: 5 mérkőzés, 4 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség
Idegenbeli: 4 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség

A legutóbbi öt egymás elleni mérkőzés

2021.09.30. | SKC – Budaörs 24:29
​2019.05.19. | SKC – Budaörs 35:27
2019.01.23. | Budaörs – SKC 23:31
2018.05.05. | SKC – Budaörs 34:25
2018.01.14. | Budaörs – SKC 36:27