Magyar Kupa: tét a tatabányai Final 4 – előzetes

2023 már 28
922 Megtekintés
Magyar Kupa: tét a tatabányai Final 4 – előzetes
Szerda este, a Női Magyar Kupa 5. fordulójában a DVSC Schaffler legyőzésével juthatunk be a tatabányai Final 4-ba. A Hódos Imre Sportcsarnokban megrendezésre kerülő mérkőzést az M4 Sport youtube csatornája élőben közvetíti. 

Helyzetkép

Csapatunk a szombati Ikast elleni mérkőzés után vasárnap ért haza Dániából a Billund – Frankfurt – Budapest útvonalon. Az EHF Európa-ligában nem jutottunk a legjobb négy közé, a Magyar Kupában viszont még kiharcolhatjuk a részvételt a Final 4-ban. Szerda este 18:00-kor a DVSC Schaeffler vendégeként lépünk pályára a Hódos Imre Sportcsarnokban. 

A Magyar Kupa 4. fordulójában egyébként az MKC-t búcsúztattuk 30:25-ös eredménnyel.

Interjúzóna

„Sajnos idén nélkülünk rendezik meg az EHF Európa-liga négyes döntőjét. Az Ikast nagyon erős ellenfélnek bizonyult, mely jelenleg magasabb szintet képvisel. Úgy gondolom, hogy ezzel a teljesítménnyel a győztesnek járó trófeát is megszerezhetik – fogalmazott Csapó Kincső, aki kitért a soron következő kupamérkőzésre is kitért – Tavaly sérülés miatt lemaradtam, így idén nagyon szeretnék ott lenni a Final 4-ban. A bajnokságban kilencgólos hátrányból álltunk fel és fordítottunk a DVSC ellen. Ez azonban ritkaságszámba megy, így ezúttal nem kerülhetünk ennyire mély gödörbe. Ráadásul Debrecenben sohasem könnyű nyerni. Egy küzdelmes és szoros mérkőzésre számítok, mely végül továbbjutással zárul. Ennek érdekében minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.”

Ellenfélmustra

Szilágyi Zoltán együttese a bajnokságban kimondottan jól szerepel, a Magyar Kupában pedig a DKKA (38:23) legyőzésével lépett a következő körbe. Az EHF Európa-ligában viszont a csoportkör jelentette a végállomást, miután a hármas holtversenyből a két rivális, a Nykobing és a Sola jött ki jobban.

A bajnokságban a Győr (30:31) mindössze egy góllal tudott nyerni a Hódos Imre Sportcsarnokban és az idegenbeli visszavágót is csak három góllal (25:22) vesztette el szerdai ellenfelünk, mely roppant hullámzó teljesítményre képes. Mutatja ezt a Budaörs (25:23) elleni idegenbeli vereség, vagy éppen az FTC (30:30) elleni pontszerzés a fővárosban. Legutóbb az MKC (28:28) elleni idegenbeli rangadón, február végén vesztett pontot a piros-fehér alakulat, mely a hétvégén az Érd (21:32) magabiztos legyőzésével hangolt a szerdai kupamérkőzésre.

A DVSC házi góllövőlistáját Kácsor Gréta (117 gól) vezeti Töpfner Alexandra (82), Planéta Szimonetta (93) és Vámos Petra (68) előtt.

Múltidézés

A két csapat egymás elleni örökmérlege szoros, de az irányunkba billen. Ugyanakkor mindkét csapat fölényesen uralja a hazai pályát. A Debrecenben lejátszott 16 mérkőzésből csupán 5 alkalommal tudtunk nyerni 1 döntetlen és 10 vereség mellett. A legutóbbi három, idegenbeli mérkőzésünket pedig kivétel nélkül elbuktuk a Hódos Imre Sportcsarnokban. A Magyar Kupa 2020/21-es kiírásában ugyanígy a negyeddöntőben találkoztunk a DVSC-vel, melyet szoros mérkőzésen, 31:27-re elvesztettünk.

Legutóbb a bajnokságban a Kiss Szilárd Sportcsarnokban mérkőztünk meg a DVSC-vel egy igen emlékezetes összecsapáson. Szilágyi Zoltán együttese ugyanis már 10:19-re is vezetett, innen jött a nem mindennapi fordítás és a kétgólos győzelem.

Örökmérleg: 32 mérkőzés, 17 győzelem, 2 döntetlen, 13 vereség
Otthon: 16 mérkőzés, 12 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség
Idegenben: 16 mérkőzés, 5 győzelem, 1 döntetlen, 10 vereség

A legutóbbi öt mérkőzés eredménye

2022.12.14. | SKC – DVSC 28:26
​2022.05.06. | DVSC – SKC 32:26
2022.01.22. | SKC – DVSC 21:23
2021.04.11. | DVSC – SKC 31:27
2020.12.30. | SKC – DVSC 35:33